Az élet apró felfedezései

Üdv, megint itt.
Momentán a suliban koptatom a seggem - székestül - elmaradt egy órám, és valamit kezdeni kell magammal a próbáig... Úgyhogy beültem a könyvtárba, gépezni. Istenigazából ötletem sincs, mit kezdhetnék magammal, mert 45 perc nem valami sok idő arra, hogy az ember valami értelmeset csináljon a gép előtt - írni túl kevés, elmélkedni túl hosszú, és különben is, itt nyüzögnek körülöttem kétszázan, úgyhogy még hangzavar is van. Viszont apró, mondhatni egyperces töprengésekre mindig van időm. Tegnap például érdekes felfedezést tettem.
Tudom, nem vagyok teljesen normális, sőt, néha kifejezetten gyermekien őrült vagyok, de hát ez már csak így van a mai világban: senki sem lehet teljesen normális.
Visszatérve a felfedezéshez: unalmas pillanataim egyikében elgondolkodtam azon, miért is kötnek minden sál végére ilyen rojtos pomponokat. Nem csak díszítésül szolgál - néha kifjezetten idegesítő ez a sok szösz - de praktikus is: kötött sálat általában télen hord az ember. Na már most, télen ugyebár - legjobb esetben - esik a hó. A hó pedig előszeretettel áll meg az ember kabátján, táskáján, sildes sapkáján, amit baromi jól bele lehet kenni a ruha anyagába, ha az ember kézzel próbálja leporolni. Elolvad, átázik, vizes lesz, és még a kezünk is lefagy. De egy ilyen kis szöszös-rojtos apróság leveszi a gondot a vállunkról: egyszerűen és gyorsan megszabadulhatunk a hótól, ráadásul a kezünk sem fagy le. Utána meg csak le kell porolni a sálat és kész is vagyunk.
Igen, ilyen állatságokon szoktam törni szerencsélten fejemet. Nekem mégis sokat jelentenek az ilyen apró felfedezések az életben - már csak azért is, mert egyrészt nem unatkozom, másrészt pedig megoszthatom az újonnan felfedezett hülyeségeimet a barátaimmal: ők általában értékelni szokták.

Momentán agybajt kapok a mellettem ülő csajtól, úgyhogy inkább abbafejezem az írást, mielőtt itt a monitoron küldöm el a bánatba.
Csók.