Az élet apró felfedezései

Üdv, megint itt.
Momentán a suliban koptatom a seggem - székestül - elmaradt egy órám, és valamit kezdeni kell magammal a próbáig... Úgyhogy beültem a könyvtárba, gépezni. Istenigazából ötletem sincs, mit kezdhetnék magammal, mert 45 perc nem valami sok idő arra, hogy az ember valami értelmeset csináljon a gép előtt - írni túl kevés, elmélkedni túl hosszú, és különben is, itt nyüzögnek körülöttem kétszázan, úgyhogy még hangzavar is van. Viszont apró, mondhatni egyperces töprengésekre mindig van időm. Tegnap például érdekes felfedezést tettem.
Tudom, nem vagyok teljesen normális, sőt, néha kifejezetten gyermekien őrült vagyok, de hát ez már csak így van a mai világban: senki sem lehet teljesen normális.
Visszatérve a felfedezéshez: unalmas pillanataim egyikében elgondolkodtam azon, miért is kötnek minden sál végére ilyen rojtos pomponokat. Nem csak díszítésül szolgál - néha kifjezetten idegesítő ez a sok szösz - de praktikus is: kötött sálat általában télen hord az ember. Na már most, télen ugyebár - legjobb esetben - esik a hó. A hó pedig előszeretettel áll meg az ember kabátján, táskáján, sildes sapkáján, amit baromi jól bele lehet kenni a ruha anyagába, ha az ember kézzel próbálja leporolni. Elolvad, átázik, vizes lesz, és még a kezünk is lefagy. De egy ilyen kis szöszös-rojtos apróság leveszi a gondot a vállunkról: egyszerűen és gyorsan megszabadulhatunk a hótól, ráadásul a kezünk sem fagy le. Utána meg csak le kell porolni a sálat és kész is vagyunk.
Igen, ilyen állatságokon szoktam törni szerencsélten fejemet. Nekem mégis sokat jelentenek az ilyen apró felfedezések az életben - már csak azért is, mert egyrészt nem unatkozom, másrészt pedig megoszthatom az újonnan felfedezett hülyeségeimet a barátaimmal: ők általában értékelni szokták.

Momentán agybajt kapok a mellettem ülő csajtól, úgyhogy inkább abbafejezem az írást, mielőtt itt a monitoron küldöm el a bánatba.
Csók.

Az elmélet

No, ím' a folytatás.
Említettem, hogy van egy érdekes elméletem. Nem mintha ez bárki mást is érdekelne - általában ignorálnak vagy hülyének néznek az emberek - de azért megosztom. Mindenki szokott álmodni, ugyebár. Na már most, tegyük fel, hogy a számítógépes játékok, könyvek, filmek világa - itt elsősorban fantasy, sci-fi világokra célzok - is besorolható az álom kategóriába. Szerintem ezek a világok valóban létezhetnek, mégpedig a következő okokból:
1. Nem hiszem el, hogy az ember ennyire ügyes képzelőerővel rendelkezzen, hogy a semmiből egyszer csak ilyen érdekes, teljes világokat alkosson - lásd akár Tolkien komplett LOTR világát!
2. Nekem is megvan a magam világa, ami szabályzatokra, nyelvekre, birodalmakra épül, amiket többnyire megálmodtam.
Ebből kifolyólag úgy gondolom, hogy ezek a világok valóban léteznek valahol, ha nem is feltétlenül ezen a síkon. Ki tudja, talán emlékekből fakadnak, amiket itt varázslatos, új, de képzeletbeli helyekként írunk le, közben lazán elképzelhető, hogy a lelkünk hozta magával az emlékeit annak a másik világnak. Minden lehetséges. De valahogy így könnyebb elfogadni a tudatot, hogy ha meg is halnék valamikor - de mivel megígértem, hogy 200 évig fogok élni, ez még egy darabig várat magára - akkor is biztos akad majd valaki, aki emlékezni fog a világra, amit én is megálmodtam, láttam, emlékeztem rá.

Ez most tök zavarosnak tűnik így visszaolvasva, de nincs szívem törölni... Tessék, lehet röhögni meg ujjal mutogatni! *sapkás suhancként hord körbe egy kosár rohadt paradicsomot a tömegben, osztogatva azt*

Amúgy, 20-án Böszörményi Gyula dedikálás lesz, és végre kijön a 3...2...1...!!! Végre, már kezdett habzani a szám az elvonási tünetektől. Na, reméljük még hétközben is lesz miről írnom. Emésztgessétek a mai bölcseletet.

Béke veletek!

Hétvége + elmélkedés a karácsonyról

Na, üdv, megint itt.

Ma jöttem haza a Bencétől, azt hiszem, minden problémám abból fakadt, hogy túl alacsony volt a vérem Bence-tartalma. Hiányzott már nagyon, de most megint feltöltődtem szeretettel a hétvégéig: kevésbé leszek morcos, sőt, azt hiszem, a héten még mosolyogni is képes leszek az emberekre. Mármint, olyan szívből jövősen, nem kárörvendőn/gúnyosan/mentenkinyírlak! módon. *vigyor* A tételfelelés jól sikerült, ötöst kaptam, Ady magyarságköltészetét húztam. Örülök, hogy nem Karinthyt, mert bár imádom a fickó humorát, fenéket se tudok a novelláiról... *szégyelli magát* A lényeg, hogy kb. 5 perc alatt lefeleltem, oszt mehettem is Isten hírével.
Amúgy, említettem már, hogy utálom a decembert? Mármint, nem a karácsony vagy egyéb ilyesmi miatt, bár ezek is rátesznek egy lapáttal. Mindig a december a legkaotikusabb hónap az évben, még nyolcadikban is ekkor voltam totál kész, pedig akkor csak felvételikre kellett készülni, nem érettségire... Na mindegy.

Szóval, nekem a december a havon meg a karácsonyon kívül dupla agybajt jelent, vizsgákat, különféle tennivalókat, és persze ajándékkreálást. Én ugyanis a maradi "csináld magad!" korszak szülötte vagyok, és nem igazán szeretek ajándékot VENNI. Egyrészt azért, mert sosincs elég pénzem - bár szombaton megint kerestem 2500 Ft-ot a karácsonyi vásárban - másrészt, jobb szeretem magam csinálni: megbízhatóbb, személyesebb. Kíváncsi vagyok, miért nem készítenek többen ajándékot. Komolyan, megkímélnék magukat egy csomó fölösleges agybajtól, cipekedéstől városszerte, stb. Nem kellene azon agyalni, hogy az a bizonyos valaki erre az órára gondolt-e, vagy ez a bor tetszeni fog-e a morcos nagypapának. Főzzünk otthon likőrt, varrjunk, fessünk! Ha egy családtag képes a kézzel készített ajándékon kiakadni, ne adj Isten, sérelmezni, az úgyis Tajgetosz-pozitív. Idén is valószínűleg varrok mindenkinek, a fonalbaba-ötletem ugyanis darabokra hullott - konkrétan egyetlen fejet csináltam, de az a nyolc méter ragasztónak hála már nem letekeredett: darabokra tört! Sebaj, senki se lehet tökéletes... Néha azért egyszerűbb venni valami apróságot, jelképeset. A nagy ajándék úgyis illetlen, meg drága is. Én nem pénzben mérem a szeretetem. *vigyor*
Mindegy, van egy hetem legyártani azt a 10-20 babát, úgyhogy holnap lemegyek az anyagboltba - kegyetlen drágák, de Pestre nem tudok bemászni, csak hétvégén, majd arról is mesélek! - kerítek valami olcsó, bőrszínű anyagot alapnak, a ruhákat megoldom itthoni maradékból. Aranyosak lesznek, majd ha elkészültek, csinálok képeket, oszt megosztom veletek is.
Istenigazából, miért is teszek úgy, mintha bárki olvasná a blogot? Azt hiszem, könnyebb elképzelni, hogy egy tömeghez beszél az ember... Na sebaj.
Apropó, van egy tök érdekes elméletem, majd mindjárt nyitok erről is topicot. Ez kezd hosszúra nyúlni, mint takony a parketten.

Akkor hát pá!