Könyvajánló: Krabat a Fekete Malomban

Ígéretemhez hűen végre megírtam a Krabat ajánlóját, remélem, jól sikerült, ez az első ilyen ajánlóm... Na de, akkor hadd szóljon, íme!

Otfried Preußler: Krabat a Fekete Malomban

Elöljáróban pár szót szólnék magáról az íróról. Preußler Cseszlovák születésű, még ma is élő német ifjúsági- és gyerekkönyvíró, aki tömérdek csodálatos mesével örvendeztette meg a világot. Egyik, kivételesen megindító és remek történetét szeretném most egy ismerető erejéig elővenni, már csak azért, mert a könyv megtalálásának is külön története van az életemben. A Krabat (magyar címén "Krabat a Fekete Malomban") elsősorban nem gyerekeknek szól, de nem is igazán nevezhető felnőtt mesének: egyszerre nevezném kegyetlennek az események szempontjából, és mégis meseszerűnek a felnőttek szemszögéből. Lássuk hát magát a történetet.

Véget ért a háború, s az utakat ellepték a családjukat elvesztett gyerekek, ifjak. Így van ezzel Krabat, a vend koldusgyerek is, aki két barátjával betlehemi királynak öltözve próbálják megkeresni maguknak a karácsonyra való betevő falatot. Azonban, egy éjszaka Krabatot különös hang riasztja álmából: egy rekedtes hang invitálja őt Schwarzkollmba, a Fekete Malomhoz. A fiú enged a csábításnak, és egymagában elindul, étlen-szomjan a fagyban, hogy megtalálja a titokzatos hang gazdáját. Napokkal később éri el a látszólag romos, lakatlan malmot, ahol egy hátsó szobában végül ráakad a félszemű, sebhelyes, mogorva molnárra, akivel, miután szövetségre lépnek, kiderül, hogy nem csak a gabona őrléséhez ért: 11 tanítvány dolgozik a keze alatt, akik az őrlés tudománya mellett a sötét praktikákból is leckét vesznek az öregnél. Amikor Krabat elfogadja a Mester ajánlatát, a kerekek meglódulnak, és a malom újra őrölni kezd.
A fiú inasként csetlik-botlik a többi tanítvány között, akik elegendő erővel bírnak már ahhoz, hogy könnyedén bírják a nappali munkát, azonban Krabat még fiatal és gyenge. Tonda, a legidősebb tanítvány veszi titokban a szárnyai alá, titokban, mivel a Mester büntetéssel jutalmazza az egymásnak segítőket.
Éjszakánként a tanítványok holló alakjában ülnek a hátsó szoba rúdjain, ahol a Mester a Koraktor nevű, fekete varázskönyvből oktatja őket: háromszor olvassa fel a szövegeket, aztán visszakérdi őket a diákoktól. Krabat lelkesen tanul, és lassan eltelik egy esztendő. Minden szép és jó, míg el nem érkezik szilveszter éjszakája...

Krabatnak meg kell fejtenie a malom titkát, hogy megmentse saját és társai bőrét. Ráadásul amikor beleszeret a falu templomi kóristájába, Kántorkába, a dolgok még veszélyesebbé válnak...

A történet gyönyörű példákat hoz összetartásról, barátságról és szerelemről, de nem hiányzik a negatív oldal sem: a Mester kegyetlensége, az áruló Litschko folyamatos harca a többi fiúval, mind-mind olyan esemény, amire az ember a saját életében is azonnal talál példát. A karakterek gyorsan megszerethetőek - vagy éppen elítélhetők, mint Litschko - és mindenki tud azonosulni valamelyikükkel, legyen az a jóságos Tonda, vagy a tökkelütött Juro, aki egyedül a főzéshez és a takarításhoz ért a fiúk közül. Bátran ajánlani merem mindenkinek, aki nem tart a sötét praktikáktól, a kegyetlen titkoktól és a szaftosabb estimeséktől.

Adaptációk:
Film:
1977: Mesefilm (Karel Zeman jóvoltából)
2008: Krabat mozifilm
Zene:
1982: Krabat opera (Cesar Bresgen)
2008: Az ASP együttes két CD-s lemeze, Krabat: Der Liedercyklus címen.
Továbbá számos színpadi darab is született a Krabatból.

A történet számos díjat nyert:
1973: Europäischer Jugendbuchpreis
1973: Notable Book of 1973 der American Library Association
1977: Jugendbuchpreis des polnischen Verlegerverbandes

A könyv megtalálásának története: Meglepetésemre a könyvből egyetlen darabot sem találtam Budapest egyetlen antikváriumában sem. Interneten és személyesen egyaránt végigböngésztem számos antikváriumot, de sehol sem hallottak a könyvről. Végül, egy hetet Hajdúszoboszlón nyaralván, levonatoztunk Debrecenbe az urammal, szétnézni. Egy aprócska utca még apróbb könyvesboltjában találtam meg az egyetlen példányt, 250 Ft-os áron. Könyv: 250 Ft. Az élmény: megfizethetetlen.

Magány...

Üdv ismét.
Telik a szünet - ismét felpörögni látszik körülöttem az idő, és bárhogy próbálom visszafogni, juszt is repül előre. Remélem, az élet nem fog ilyen gyorsan elszállni...
Mostanság sokat elmélkedem régi nagy szerelmemről, a mágiáról. Mármint, ezotéria, okkultizmus, teljesen mindegy: legyen benne valami természetfeletti. Ezzel szöges ellentétben egy "hiszem, ha látom" személyiség vagyok, és még akkor sem hinném el, ha szembejönne velem az utcán. Viszont hinni sem tudok igazán...
Magyarán óriási káosz van idebent, takarítóra meg nem futja. Én meg kifogytam a porrongyból.

Úgysem olvassa a kutya sem a blogot, úgyhogy ide nyugodtan kiönthetem kicsiny lelkem... Szóval, teljesen össze vagyok zavarodva, ráadásul úgy érzem, a feje tetejére állt körülöttem a világ. Vagy csak én változtam meg, és kezdtem egy teljesen másik szemszögből látni, ki tudja. Mindenesetre, egyre inkább úgy érzem, hogy semmi értelme ennek az egész hit-dolognak, sőt, magának a létnek sincs sok: Ex nihilo jövünk és megyünk, a társadalom szempontjából senkik vagyunk, akiknek sem az élete, sem a halála nem jelent többet egy porszem elfújásánál a sivatag közepén. Egyedül a szűk ismeretségi körünknek jelentene ez bármit is...
Tudom, az emberi természet nagyravágyó - És mivel emberből vagyok, hogy is lehetnék más? -, de ezzel a tudattal élni eléggé... Megrázó, és nem különösebben felemelő.
Magányos vagyok.
Mármint, olyan igazán magányosnak érzem magam, de nem az a szociális magány, amikor ténylegesen egyedül van az ember, a Semmi közepén - Nicsak, megint itt vagy, Nihil? - hiszen csodálatos "férj" van mellettem, remek család és csodálatos barátok. (Bár most mérhetetlenül messze érzem magam a legtöbb baráttól, lévén ezer éve nem láttam egyiket sem, mivel nincsen rám idejük...) Nem, ez sokkal rosszabb fajta magány: amikor a rengeteg ember között rádöbbensz, hogy lényegében egyedi, lemásolhatatlanul különleges tagja vagy az emberiségnek. Ez lehetne kifejezetten pozitív élmény is, de belegondolni, hogy egyedül vagyok az őrülettel és a káosszal a fejemben... Én próbálok rendet rakni. Tényleg. De nem igazán találok választ a kérdéseimre, és ennél fogva a kupac egyre csak nő idebent, egyre több a kérdőjel, egyre több az álmatlan vagy rémálmokkal teli éjszaka. *sóhajt*
Ez annyira emósnak hangzik így visszaolvasva. Azt hiszem, ezért is utálok az érzelmeimről beszélni: túl sokat gondolkodom, túl sokszor vagyok mogorva vagy szomorú. Még szerencse, hogy az életemhez mindennél jobban ragaszkodom... Akkor is, ha nyakig ülök a sz... a lekvárban.
Megyek, megnézem magamnak azt a vacsorára hozott grillcsireket. Remélem, a két kistesó hagy nekem a melléből, a csontos húst annyira nem szeretem... Csók!
Majd még leszek. Talán.

Rég volt, tán igaz se volt...

Üdv.

Ismét jön a kézmosás, miszerint régen jártam erre. Valóban, több szó ne is essék róla.
Csendben tengetem életem - mára sikerült kilábalnom egy igencsak erőteljes, két napig tartó betegségből - elmélkedem és próbálom túlélni az adott napot.
Az egyetemet illetően még mindig áll - noha a Steffit arra tervezték, hogy olyan érzetet keltsen, mintha épp kinőne a földből, épphogy összedőlni látszik. Ez mondjuk teljességgel lényegtelen a tanulásom szempontjából, bár, istenigazából a fél életem ebben a csodás épületben töltöm. És milyen csodás!
Imádok végigmenni a folyosókon, olyan zegzugos, belül olyan, akár egy kis városka: az előadók ablakai nem csak kifelé, hanem befelé, a folyosók felé is nyílnak, így kívül-belül egy utcafeelingje van a helynek. Szűk folyosók, titkos zugok, rejtekajtók, lépcsők... Épp egy olyan felfedezőnek találták ki a helyet, mint én magam!
Sajnos, a hely szépségéből nem igazán lehet diplomamunkát írni, és megélni sem igazán tudnék belőle. Igen, már megint itt az örök kétkedő: gyakran eltöprengek azon, vajon jó helyen járok-e. Mármint, nekem való-e az újságírói pálya? Akarok-e én belefolyni a napi politikába vagy a világ apró-cseprő, inkább nagyobb mint kisebb bajaiba? Feltűnt, hogy nem igazán vannak jó hírek manapság, a stílusom meg túl lírai a firkász-melóhoz (legalábbis néha...). De hála néhány szívemnek kedves oktatómnak - na meg az Auditorium Maximumba besütő egyetlen fénysugárnak (esküszöm, ez valami égi jel...) - néha visszaköltözik a remény a szívembe, hogy mégiscsak jó pályán járok, pusztán a kezdetek nehezek. Mindenesetre, inkább lennék irodalmár, vagy valami művészibb írnok, mintsem puszta hírmondó.
Úgyis mindig őket ölik meg elsőnek.
Tessék, csak említenem kell a fénysugarakat, most is: odakint teljes szürkeség és némaság, az ég felhős és mocskosul hideg van, mégis, a fény utat tör magának a felhők között, csupán egyetlen hasítékot nyitva magának, és az az egyetlen fénysugár pont az én ablakomon süt be, pont rám, pont a gépelő két kezemre. És ha kinézek, látom az aranyszegélyű felhőket, és megszólalnak a rigók a mogyorófa lombjában...
Látjátok, erről beszéltem. Ha egyszer elkezdem, nehéz leállni a leírással, de ha egyszer valóban ilyen gyönyörű?
Mellesleg, hangulatfestőnek - bár meglehetősen komorkás - itt van némi zene, épp ezt hallgatom:
ASP - Und Wir Tanzten

Most lesz egy hét őszi szünetem, lesz időm társadalomtörténetet tanulni, lévén rögtön 2-án ZH-t írunk belőle, és - őszintén szólva - dunsztom sincs, miből, mikor, hogyan, merre, hány óra. Emellett lesz időm kivégezni néhány kötelezőt, és elő kéne kotornom nagyon gyorsan Eric Berne: Emberi játszmák c. remekművét is. Nincs mit tenni, az élet nem áll meg, munka meg mindig akad.
Ha meg már egyszer felvettek támogatottnak, az a minimum, hogy jól teljesítsek, nem igaz?
Ugye igazam van?
Ugye...?

Újdonság

Üdvözlet!

Igen, valóban, kicsit megfeledkeztem a blogról - lévén az életem apró-cseprő botlásai a kutyát sem érdekelnének, így minek írnék ide naplót, jobb ötletem meg eddig nem volt. Azonban fordult a kocka: feliratkoztam a Scolar Kiadóhoz előolvasónak, úgyhogy eztán itt fogom közzétenni az olvasott könyvekről alkotott cikkeimet. Meg úgy egyébként, miért is ne alkothatnék más könyvekről is?
Szóval, egyelőre tervbe vettem Otfried Preusser: Krabat a Fekete Malomban című könyvét, illetve hát, csak a cikket. Még dolgozom rajta, de amint elkészültem, felteszem! (Elöljáróban csak annyit, hogy csodálatos FELNŐTT mesekönyv (nem pornográf, más értelemben felnőtt), csak ajánlani tudom mindenkinek!)
Egyébként ma van a 18. születésnapom.
Jószerencsét, megyek vissza dolgozni és olvasni!

Rita